Aracs Alapítvány

Az Aracs Társadalmi Szervezet 1997-ben alakult Szabadkán a délvidéki magyarság megsegítése céljából, a közösség nemzeti önazonosságának megőrzése, kultúrájának fejlesztése érdekében.

Tevékenységét könyvgyűjtéssel kezdte, kiskönyvtárakat hozott létre elsősorban a Bánságban, több mint 10-et, s mintegy 70 ezer könyvet osztott szét.  Már a 2. évben, 1998-ban díjat alapított azoknak az embereknek a megjutalmazására, akiknek szerepük volt a magyarság önazonossága megőrzésében. Egy-egy életművet, kiemelkedő tevékenységet díjaz a bírálóbizottság. Eddig számos pedagógus, művész, orvos és más szakember kapta meg ezt az elismerést.
A díj nevében a Délvidék legnagyobb, legszebb és legtitokzatosabb középkori alkotásának, az egyetemes magyarság kultúrájába szervesen beilleszkedő, párját ritkító építészeti műremeknek, az aracsi pusztatemplomnak az emlékét idézi, amely romosságában is – mint a bánsági tájból kiszakadó felkiáltójel – múltunk, anyagi és szellemi kincseink, valamint önismeretünk jelképe, a költő szavával maga a „rommá sűrűsödött csönd”.

Az Aracs–Főnix-díj (Kalmár Ferenc szabadkai szobrász alkotása) egyrészt az aracsi pusztatemplom emlékét idézi, másrészt nemzeti újjászületésünknek, megújhodásunknak a példázata – nemzeti újraéledésünk reménye. A díjjal jutalmazottak az egyetemes magyarság olyan neves intézményei vagy személyiségei, amelyek, ill. akik munkájukkal, példamutatásukkal és bátor kiállásukkal azt a hitet erősítik bennünk, hogy az elmúlt századok megpróbáltatásai ellenére is a mitológia főnixeként megújulhat a nemzet anyanyelvének és közösségtudatának egysége mint legfőbb megtartó kohéziónk.

Az Aracs-díj (Szervátiusz Tibor kisplasztikája) és az Aracs-érem (Kutas Ágnes budapesti szobrász alkotása) célja szorgalmazni, serkenteni azt a munkát, amely a délvidéki magyarság megmaradását, itt maradását, kulturális és gazdasági gyarapodását szolgálja, valamint kárpótolni azt a fáradozást, megaláztatást vagy nem ritkán akár az üldöztetést is, melyet e nemes munka sikeréért a díjazottaknak el kellett szenvedniük.

A cél, hogy a társadalom elismerje azoknak az embereknek tevékenységét, akik egész életükben a közösségükért tettek, és általában nemigen részesültek elismerésben. Ezáltal az újabb generációk előtt is  példát tudunk felmutatni, s a fiataloknak lesz  értékalapjuk, lesz akikre felnéznek, s tanulnak tőlük.